Kaskantyúi Katolikus egyházközség honlapja

Fogolykiváltó Boldogasszony Könyörögj Érettünk!

 

Egyházközség története

A Kaskantyúi Római Katolikus Lelkészség 1944-ben alakult a község függetlenségét követően. Kihelyezett plébánosuk Greksa József volt.
Akkoriban még két iskola volt a faluban, egy evangélikus és egy katolikus. Mindkét épület egyben templomként is szolgált. Ebből következik, hogy 1944-től eme épület látta el a "szolgálatot". A jelenlegi templomot 1965-68 között építtette Kiss Ernő plébános.

A főoltárkép Prokop Péter munkája.
Plébánosok:

- 1944-1962: Greksa József,

- 1963-1971: Kiss Ernő,

- 1972-1980: Udvari Elek,

- 1980-1988: Tóth János,

- 1988-1997: Havris György.

- 1997-2001: Gergely Ottó (Páhi),

- 2002-2012: Kovács Sándor (Soltszentimre)

- 2012- : Kiss Ernő
 

Anyakönyvek: 1944-től.

Kaskantyú Története

 

Kaskantyú Kiskőröstől tíz kilométerre eső kis település, a Kiskunsági Nemzeti Park közvetlen szomszédságában. A község lélekszáma 1078 főre tehető.  

Zily Benedek - Kachkanchiv - Kaskantyú Szállások - a maga és Halas székhez tartozó összes kunok nevében felmutatta Marczali vajda fia Jánosnak (Ő volt a kunok bírója) a pecsétével megerősített nyílt levelet 1456. augusztus 16-án, melyet Mátyás király 1469. július 21-én a kunok részére kiadott. Ez bizonyítja, hogy Mátyás korában e településen Zily Benedek személyében előkelő KUN lakott.

A török dúlás után minden elpusztult. Az első telepítések a XIX. század közepén történtek. Sok esetben Páhi néven szerepelt, de a községháza Kaskantyún volt.

A település parcellázása 1846-ban történt, a közigazgatás 1853-ban indult be. 1871-ben községgé nyilvánítják a települést. Igaz, hogy Páhi néven, de Kaskantyúi székhellyel. 1907-ben -ellopták a községházát-, és átvitték Csengődre, ahonnan 1907-ben került Páhira.

Ettől az időponttól lett teljesen önálló település Csengőd, Páhi és Kaskantyú közösen alkottak egy községet.

1949. február 1-jétől Kaskantyú önálló település lett.

 

Népiskolák

KASKANTYÚ/ Páhi-Kaskantyú (1865-1919)

 

Tankerület: középső-székesegyházi (1865) keceli (1870) Tannyelv: magyar (1876) Tanulók létszáma: 1865-ban iskolába jár 11 tanuló. 1885-ben tanköteles: 6-12 év közötti 10 fiú, 9 leány, 13-15 év közötti 4 fiú, 3 leány. Iskolába jár: 6-12 év közötti 10 fiú, 9 leány, 13-15 év közötti 4 fiú, 3 leány. 1914-ben tanköteles 35 fiú, 12 leány, ismétlő iskolai tanköteles 5 fiú, 7 leány. Iskolába jár: 35 fiú, 12 leány, ismétlőiskolába jár 5 fiú, 7 leány. Megjegyzések: Az egyházi főhatóság állíttatta az iskolát és látta el a szükséges felszereléssel. 1874-ben építésére 425 forintot adott. Fenntartására is nagyobb részt innen kapta a pénzt. (1876) Tanítók: Láng/ Lang Péter/István fiókegyházi népisk. ht. (1865-1887) Schwendinger Júlianna (1888) Horváth/ Zupkáné-Horváth Aranka (1889-1907) Laczkó Béla (1908-1919)

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 2
Heti: 13
Havi: 17
Össz.: 10 292

Látogatottság növelés
Oldal: Templom története
Kaskantyúi Katolikus egyházközség honlapja - © 2008 - 2024 - kaskantyu-katolikus.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »